Az Instagram a szívem csücske 
Interjú Kónya Beátával, a Pikrea alapítójával

Hiteles és állandóan megújuló Instagram-szakértő, egy végtelenül kreatív fiatal nő, aki egy stabil hátteret biztosító nemzetközi kommunikációs karriert hagyott maga mögött azért, hogy szabadon élhessen. Ismerjétek meg Kónya Beáta és a Pikrea történetét.

img_9428.jpg

Ha visszatekintünk eddigi szakmai életedre, nagyon szépen alakult karrier-íved. Honnan indultál és melyek voltak a nagyobb lépcsőfokok, mérföldkövek?
Történetem a kommunikációval a szegedi bölcsészkaron kezdődött, ahol angol-kommunikáció szakos hallgató voltam. Egyetem után nem tudtam vidéken elhelyezkedni, ezért a fővárosban vállaltam munkát. Öt évig dolgoztam kommunikációs ügynökségeknél, végigjárva a ranglétrát. Nagyon sok fejlődési lehetőséget tartogatott ez az időszak számomra, legelső ügyfeleim a Canon és az Apple hazai disztribútora voltak, és ez el is indított az úton: később a Samsungnak dolgoztam négy évig, majd mikor megbízói oldalra váltottam, szinte egyértelmű volt, hogy ilyen mély tech PR tapasztalattal az LG-hez megyek. 

Mi késztetett az ügynökségi oldal elhagyására, arra a váltásra, hogy egy multihoz csatlakozz?
Bár nagyon szerettem az ügynökségi létet is, gyakran tapasztaltam az évek során, hogy sok igazán jó ötlet nem tud megvalósulni. Ez hiányérzetet hagyott bennem, és emiatt tudatosan szerettem volna átmenni a megbízói oldalra. Egyszerűen éreztem magamban azt az ambíciót, hogy el tudom dönteni, hogy az adott cég kommunikációs céljait, üzeneteit milyen formában, platformon, kampánnyal lehet a leghatékonyabban eljuttatni a célcsoport számára. És ezt az indíttatásomat valóban döntéshozói pozícióban szerettem volna megélni. Így lettem az LG regionális PR managere, ahol összesen tizenegy ország tartozott hozzánk, közülük négy országban voltunk jelen hangsúlyos PR aktivitással. Nagyon inspiráló és intenzív időszak volt ez, szakmailag még inkább kinyílt a világ számomra, és erős nemzetközi tapasztalatot is adott. Visszatekintve, őszintén azt mondhatom, hogy szerettem ezekről a termékekről kommunikálni, ráadásul szabad kezet kaptam, mert maximálisan megbíztak a szakértelmemben.

Milyen sikeres kampányok valósultak meg ötleted nyomán? Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?
Én abban hiszek, hogy értékteremtő, valós hírértékkel bíró tartalmakat kell szolgáltatnunk mind a célcsoportunknak, mind pedig a médiának, és nem szabad, hogy a kommunikáció öncélú legyen. A sajtóbemutatók során igyekeztem mindig szakítani a hagyományos press event kerettel és formabontó módon új utakat, módszereket keresni. A tökéletes feketét megjelenítő LG OLED televíziók bemutatóját például Magyarország legkevésbé fényszennyezett vidékén tartottuk, ahová egy belföldi sajtóút keretében vittük el az újságírókat. A zselici planetáriumban tartott termékbemutató sajtótájékoztatót egy éjszakai csillagtúra követte. Az üzenetünket tehát kreatív módon becsomagolva, frappáns kapcsolódó tartalmakkal megtámogatva adtuk át, és sikerült is a termékdebüttel számos főoldalt meghódítanunk. Az egyik legnagyobb visszacsatolást az jelentette, hogy a központunk minden leányvállalatnak elküldte mint best practice-t, hogy valósítsák meg helyi szinten az ötletet. 

A másik, amit kiemelnék, az ívelt okostelefon bevezető kampányához köthető Instagram aktivitás volt, mely 2015-ben az egyik legsikeresebb márkakampány lett a Magyar Instagram Közösség megítélésében. (szerk: A Magyar Instagram Közösség történtében 2015-ig az LG "Keresd az ívet" fotópályázata volt az egyik legsikeresebb, ezt jól mutatja a rekordmennyiségű, több mint 8000 beérkezett fotó is.) Az egész kampány saját ötlet volt, sokszorosan díjazott, európai és hazai szakmai díjakkal is elismert projekt.

De persze a szakmai emlékeken túl a személyes kapcsolatokra is igazán büszke vagyok. Az elmúlt évtizedben számos fontos baráti kapcsolatot sikerült kialakítanom a hazai újságírókkal elsősorban a tech és lifestyle sajtóból.

Ilyen sikerekkel miért döntöttél mégis a függetlenedés mellett? Hogyan kezdted el felépíteni saját vállalkozásod?
Az elmúlt évtizedben mély tapasztalatot szereztem a marketing-kommunikáció terén: lett egy jó rálátásom a szakmára, tudom, hogy a megbízói oldal milyen szempontok mentén dönt, és rengeteg értékes kapcsolatra tettem szert. Eljött az a pont, hogy a saját vállalkozásomat építsem, mert életem jelenlegi szakaszában ez teljesít ki, ez épít a leginkább mind emberileg, mind szakmailag. Amellett, hogy nem függök mondjuk főnököktől, engem az motivál, hogy minden rajtam múlik: one-woman show, amit csinálok. A fejlődésért, az elért sikerekért és az esetleges kudarcokért is csak én vagyok, lehetek a felelős. Semmi pénzért nem adnám fel a mostani helyzetem, a Pikrea építése az elkövetkező évek legnagyobb kihívása számomra. 

Mit jelent a Pikrea szó?
A Pikreánál kommunikációs tanácsadással és Instagram marketinggel foglalkozom. Az indulást megelőző sok hónapos ötletelés során rengeteg kapcsolódó kulcsszót felírtam magam elé. Mindenképpen szerettem volna, ha az egyik szenvedélyem, a fotózás is megjelenik a névben. Így történt, hogy összevontam a képet (picture) és az (érték)teremtést, kreációt, kreativitást, és Pikrea lett a vállalkozásom neve.

beakonya_instagram5.jpgKép: Pikrea/Kónya Bea

A két profilod több mint tízezer ember követi az Instagramon. Számos területen Te adsz inspirációt követőidnek. Téged mi vagy ki inspirál?
Manapság, amikor minden adott ahhoz, hogy tartalomgyártók legyünk, és hatalmas a zaj, mindig felüdítő olyan alkotókra rátalálni, akik látásmódja egyedi, története rezonál a sajátoddal, és értéket hoznak az életedbe a tartalmaikkal, történetükkel. Személy szerint nagyon sok inspirációt kapok azoktól az Instagrammerektől akik képesek voltak a teljesen újszerű látásmódjukkal berobbanni a köztudatba az Instagramon, ahol a lenyűgöző vizuális anyagaikon felül rendszeresen hangot adnak a képviselt értékeknek is.

Bea néhány kedvence az Instagramról:

@allthatisshe az elképesztően kreatív vizuális stílusa miatt, amivel Dominique Davis képes volt valami teljesen újat hozni az addig megszokott családi Insta-fotók  rengetegébe. Végigkövettem, ahogy a 7 ezres bázisa az évek során félmilliósra növekedett.

@5ftinf - mert hasonlóan hozzám, ő is a slow living mottója szerint éli életét, és az élet apró szépségeire nagyon színes, nagyon látványos formában képes ráirányítani a figyelmet

@abookishbaker akinek “vidéken újrakezdő” története rezonál a sajátommal, bár ő a vidéki Angliába költözött ki Londonból

Motiválnak továbbá a saját ügyfeleim, mert a segítségnyújtás folymatosan új lendületet ad. A közösségem számára történő tudásmegosztás is ösztökél, szeretném átadni a tapasztalataimat. Sokan azt hiszik, ha kiadják azt, amit tudnak, akkor ők kevesebbek lesznek, van egyfajta féltése annak, amit elértél. Én viszont szeretném edukálni az embereket az Instagram marketing, az önmegvalósítás és a kreatív alkotás témájában is, hiszen a Pikreát az hívta többek között életre, hogy értéket teremtsen a közösség számára. Eddig ugyanis nem igazán volt Magyarországon olyan felület, mint a Pikrea Instagram csatornája, ahol folyamatosan teret kapnak az egyre növekvő Insta-közösséget érdeklő témák, és adott a beszélgetési lehetőség is.

Mit gondolsz a hazai Instagram használatról?
Akikkel én dolgozom, azokat az alábbi három cél egyike motiválja: személyes márkaépítés, szép feed kialakítása mint önkifejező és önmegvalósító tevékenység, valamint az, hogy a követőiket ügyfelekké szeretnék konvertálni, azaz eladni szeretnének.

Viszont általánosságban a tömeg számára ez egy személyes platform, éppen ezért rendszeresen fellépek az etikátlan követőszerzési módszerek ellen, ami rossz szájízt hagy a felhasználókban, elveszi a kedvüket az Instagramtól.  Én mást tanítok. Nekem a szívem csücske az Instagram és hiszek a jó tartalom erejében. Talán kicsit idealisztikus, de azt szeretném, hogy a platform használatával mindenki fejlődjön, mint fotós, szövegíró, ember. Hiszek továbbá az önkifejezés és a közösségépítés, közösséghez tartozás erejében is. Azzal a céllal tanítok, hogy egy újabb kötelező tartalomgyártási nyűg helyett építő és eredményes tevékenység legyen ügyfeleim számára az Instagram kommunikáció.

A Te mércéd szerint mi a siker?
Annak, hogy sikeresnek gondolom magam, nagyon fontos része az, hogy minden nap van időm arra a kreatív tevékenységre, ami engem feltölt, ilyen például a fotózás. Szeretnék idővel csak az alkotásra koncentrálni majd. Sikeresnek gondolom magam továbbá azért is, mert ott élhetek, ahol a legjobban szeretek (azaz vidéken), és olyan munkám van, ami boldoggá tesz.

markaepites_az_instagramon_2.jpgKép: Pikrea/Kónya Bea

Vidéki lányként mennyire indultál belső és külső hiátussal a kommunikációs iparágban?
Őszintén? Eléggé. Úgy gondolom, más-más készségek fejlődése kerül előtérbe, ha vidéken nősz fel, vagy éppen városban vagy fővárosban. Induláskor nálam nehezítő tényező volt az önbizalomhiány, introvertáltság, kapcsolati tőke hiánya, és bevallom, az önérvényesítő képességem sem volt az igazi. Gyakorlatilag a nulláról indultam egy évtizeddel ezelőtt, csak a két dimplomám és az ambícióm volt adott. Minden munkahelyemen magamtól értem el mindent, és néhány év kemény tapasztalata kellett ahhoz, hogy az eredményeim és a visszacsatolások alapján igazán azt érezzem: elég rátermett vagyok, jó PR-es lettem, és elkezdhetek beszélni a történeteimről.  Az éles helyzetek hozták elő bennem azt, hogy álljak ki magamért. Mivel a PR hatékonysága nehezen mérhető közvetlenül az eladásokban, és sok cégnél a PR tevékenység nem prioritás a marketing mixben, minden pozícióban, minden ügyfélnél, minden főnöknél be kellett bizonyítanom, hogy a PR-nek igenis van létjogosultsága. Nagyon hosszú, személyes út volt megtanulnom, mik az értékeim, és ezt hogyan lehet a külvilág számára is világossá tenni. 

Bea tippje minden fiatal, karrierjét építő nőnek:

1.  Legyetek nyitottak, igyekezzetek minél többet tanulni, figyelve a környezetetekre
2.  Ragadjatok meg minden lehetőséget a fejlődésre
3.  Vállaljatok el minden olyan feladatot, amely a komfortzónából való kilépésre ösztönöz, ezáltal tudtok feljődni szakmailag és személyiségben egyaránt

A bejegyzés trackback címe:

https://leaningirl.blog.hu/api/trackback/id/tr3213776616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.