Networking - Így építsd kapcsolataidat

Working hard or working smart?

A kapcsolatépítés nem könnyű műfaj, kevesen születtek úgy, hogy zsigerből képesek legyenek idegen embereket könnyedén megszólítani és beszédbe elegyedni velük. Jó hír viszont, ahogy sok minden mást, ezt a készséget is lehet tudatosan fejleszteni.

"If you aren’t failing, you aren’t learning, and if you aren’t learning, you aren’t improving." 
Janelle Maiocco

Lépésről lépésre

Tisztázd céljaidat és ismerd a piacod

Azt gondolom, mint minden tevékenységnél, melybe belevágunk, az első és legfontosabb tevékenység az, hogy meghatározzuk azokat a célokat, mérföldköveket, melyek el szeretnénk érni és megismerjük azt a területet, melyben működni szeretnénk. Mi a te célod? Mindennek fundamentuma az erre adott válaszod és mindig a jövőképednek megfelelően kell elkezdeni az építkezést, hiszen ez az, ami alapvetően meghatározza a kapcsolati háló kiépítésének irányát. Attól függően, hogy milyen életszakaszban vagy, és mely területen dolgozol, eltérőek lehetnek a célok: álláskeresés pályakezdőként, tapasztalt szakemberként a karrierben való előrelépés, karrierív építse, újságírói, médiakapcsolatok építése, vállalatok közötti kapcsolatépítés, cégen belüli, munkatársi kapcsolatépítés, szabadúszóként, vállalkozóként potenciális üzleti partnerek felkutatása, megszólítása. Csak néhány példa.

springtime_1.jpg

Fotó: www.pinterest.com

Keresd az alkalmakat  és tudd kit szeretnél megismerni

Annak megfelelően, hogy tudod, mi a célod, válaszd ki azokat az eseményeket, összejöveteleket, rendezvényeket, fórumokat, platformokat, amelyeken való részvételed, csatlakozásod segíthet az előrelépésben. Készíts ütemtervet, mikor melyik rendezvényen szeretnél részt venni (és menj is el), idő közben pedig az online térben építsd megjelenésed, kontaktusaidat. Azt vallom, minden élmény, új esemény ad hozzánk valamit, épít minket, és szinte minden ilyen alkalom egy lehetőség a fejlődésre, továbblépésre. Lehet, hogy célod elérését nem rögtön az első adott alkalom teljesíti, de biztosan szerzel olyan tudást, kapcsolatot, ötletet, inspirációt, melyet valamilyen módon becsatornázhatsz tevékenységedbe és hozzásegíthet egy újabb kapcsolathoz, vagy egy újabb lépcsőfok eléréséhez a végső célig. Szerintem az is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, kik lesznek ott a találkozón. Nézzünk utána a számunkra érdekes személyeknek, mit csináltak legutóbb, hogy tudnának a mi célunkhoz kapcsolódni. Így sokkal  könnyebben tudunk majd kapcsolatba kerülni velük.Rengeteg találkozó van már manapság, melynek kifejezetten az üzleti kapcsolatépítés a célja, illetve számos olyan, melyet nem ezért szerveznek, de kiváló networking lehetőség. Szakmánként változó, mely rendezvények ezek, így nehéz általánosítani, mégis, néhány ajánlást összegyűjtöttem számotokra:

Forbes Kilövés - minden hónap első keddjén rendezik meg az eseményt, az új lapszám megjelenése apropóján. Pódiumbeszélgetésekre lehet számítani, elegáns környezetben. A meghívottak sikeres emberek, a résztvevők ambíciózus, többnyire üzleti  szereplők. Ráadásul, az újság szerkesztőivel is van lehetőség megismerkedni. Számomra is emlékezetes volt az egyik Kilövés, amikor Oravecz Nórát ismertem meg személyesen is. Szakmámból fakadóan jó munkakapcsolatot ápolok sok hazai hírességgel, de Nórával sajnos még nem volt alkalmam együtt dolgozni, beszélgetni. Én mentem oda hozzá (igen, nekem sem volt könnyű, de megtettem) és az akkor még csak gondolati síkon létező blogról beszélgettünk. Lenyűgöző és példaértékű az, amit felépített, ahogy gondolkodik és ahogy a tudását, tapasztalatait mások segítésébe forgatja vissza. Énmárka-építés területén remek tippjei vannak, érdemes őt is követni (oravecznora.blog.hu)

Hello WMN - DTK által életre hívott online platform szervezésében, minden hónapban. Sokrésztvevős kerekasztal-beszélgetésre lehet számítani, mindig egy adott téma kapcsán. Érdekes, humoros, elgondolkodtató és nagyon jó hangulatú események. Nem csak a beszélgetés szereplőit lehet közvetlenül megszólítani, a nézőtéren ülők között is komoly szinergiák kialakulhatnak. 

meetup.com - szuper gyűjtőoldal, mely témakörönként rendszerezi, mikor hol lesz olyan találkozó, mely számodra is érdekes lehet. Lehetetlen kiemelni példákat, kattintsatok, keressetek!

Mi a te sztorid? - Készülj fel, magadból

Ha kiválasztottad, melyik eseményre szeretnél elmenni, nagyon fontos, hogy készülj is fel arra, mit mondasz majd magadról. Minden találkozó, rendezvény előtt tudd pontosan, miért mentél oda, mit szeretnél magadról kommunikálni, átadni. Azt gondolom, már akkor képet alkotnak rólad a résztvevők, mikor belépsz egy terembe, az első benyomást tehát megjelenésed adja. Érdemes elolvasni az üzleti öltözködés legfontosabb szabályairól szóló korábbi bejegyzésemet: Így jelenj meg az üzleti életben 

Természetesen a mondanivaló az, mely mélyebb esszenciával bír kapcsolatépítés terén. Sokan azt hiszik, magunkról könnyű beszélni, hiszen a saját bőrünkben élünk nap mint nap, de hidd el, nem könnyű tömören, lényegre törően és még frappánsan is elmondani egy idegennek, kik vagyunk, mivel foglalkozunk. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy gondold át azokat a dolgokat, melyeket leginkább ki szeretnél hangsúlyozni munkád kapcsán.

Beszélgess, kezdeményezz, menj oda

A kapcsolatépítés tipikusan az a műfaj, amit senki más nem tud helyetted elvégezni, neked kell megjelenni, odamenni, megszólalni, kezdeményezni. Bármennyire is félelmetesnek tűnhet odalépni egy vadidegenhez, képzeljétek, nem az. Határozottság és kis felkészültség a kulcsa mindennek. Ha nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, hogy egy társaságban bemutatnak minket a résztvevőknek, vagy például egy workshopon egy asztalhoz ültetnek a többi vendéggel, és a beszélgetés úgymond elindul magától, nekünk kell odalépnünk és megszólítanunk azokat a személyeket, akikkel kapcsolatba szeretnénk lépni. Mindannyian emberek vagyunk, semmi rossz nem sülhet abból ki, ha valakit kedvesen megszólítasz, és pár perc erejéig beszélgettek. Az alábbiak a jótanácsaim:

  • legyen érthető, hangos, világos a bemutatkozásod
  • határozott a kézfogásod
  • kérdezd mindig meg, alkalmas-e, hogy egy pár percet beszéljetek
  • ezen a ponton jól jöhet a korábban végzett kis kutatás, és említs meg beszélgetőpartnerednek, amit nagyra tartasz munkájában, vagy gratulálj eredményéhez, új könyvének megjelenéséhez, hivatkozz egy közös ismerősre, stb.. keresd a kapcsolódási pontokat
  • legyen mindig kérdésed az illetőhöz, ez már elindít egy diszkurzust
  • említsd meg, te mivel foglalkozol és ha a beszélgetés menetét jónak ítéled, vázold fel, miben látsz kapcsolódási pontot munkátokban

Nagyon fontos, hogy mindig legyen nálad névjegykártya, hiszen ha egy beszélgetés eljut addig a pontig, hogy további egyeztetés kerül kilátásba, könnyedén és elegáns módon van lehetőséged elérhetőségeid megadására.

3_1.jpg

Follow up

Aranyszabály: nem elég egy kapcsolatot egyszer kialakítani, ápolni is kell. Ha nem dolgoztok folyamatosan együtt, időnként adj hírt magadról, írj egy rövid e-mailt, kérdezd meg, min dolgozik manapság, vagy hívd el kontaktjaidat egy kávéra, találkozzatok személyesen is.

Mindeközben mi történik online? 

A LinkedIn kiváló fórum a kapcsolatépítésre. Kezdj el követni olyan vállalatokat,  szervezeteket, melyeket szeretnél jobban megismerni és csatlakozz szakterületedhez tartozó csoportokhoz. Folyamatosan frissítsd  a profilodat és tudasd a kapcsolataiddal, hogy milyen projekten dolgozol, milyen díjat nyertél, vagy csak oszd meg velük, ha egy érdekes szakmai cikket olvastál. Ha szerény vagy és elrejtőzöl, soha nem tudod meg, milyen lehetőségeid lettek volna.  Személy szerint nem vagyok híve annak, hogy ismeretlenül bejelöljünk embereket. Annak viszont nagyon is - és ezt erőteljesen ajánlom - ha bármilyen eseményen, konferencián, előadáson, munkahelyi meetingen, tehát szinte bárhol új ismertséggel gyarapodtál, feltétlenül építs vele kapcsolatot LinkedIn-en is, hiszen így bekerültök egymás szakmai hálózati körébe. (Itt szeretném röviden megjegyezni, hogy nem a Facebook ennek a megfelelő platformja.) Ha ügyesen kezeled profilod, rengeteg lehetőség nyílik meg előtted. Hozzám például szinte havonta érkeznek közvetlen megkeresések, állásajánlatok, főként olyan pozíciók kapcsán, melyeket állásportálokon nem hirdettek meg. 

A sikeres üzleti kapcsolatépítés időbe telik és rengeteg energiát kíván, de hiszem, a befektetett energia hosszútávon megtérül: ajtókat nyit meg előttünk és stabil lépcsőfokok lesznek, melyek segítenek céljaink elérésében.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Lean in Girl Facebook közösséghez, ide kattintva.

A bejegyzés trackback címe:

https://leaningirl.blog.hu/api/trackback/id/tr212586153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása