Közege a betűk és az irodalmi kávéházak, neve már-már fogalom a kulturális életben. Állandóan szervez, moderál, kitalál, alkot és bárhova megy, két hű kísérője biztosan vele tart: Barka, a törpe schnauzer és lételeme: a könyv. Ott Annával, a Hadik művészeti vezetőjével beszélgettem.

Fotó: Valuska Gábor

Korábban posztoltad „Ne azt kérdezd, mit iszom, ha meg akarsz ismerni, azt kérdezd, mit olvasok.” Adódik a kérdés, most éppen mit olvasol?

Nemrég fejeztem be az Omertát, az április végi Hadik Irodalmi Brunch-on a szerzővel, Tompa Andreával és Korniss Péterrel beszélgettem.  Már bele is kezdtem egy új könyvbe, amit a Jelenkor kiadótól kaptam, melynek címe: Bejárónők kézikönyve. Egy alkoholista amerikai írónő novelláskötete, nagyon érdekes.

Az Instagtamon több, mint 4200 post szerepel #olvass alatt, és biztos vagyok benne, hogy ennek többsége hozzád köthető. Mikor kezdted el használni ezt a hashtaget?

Sokat olvasok, 17 éve naplót is írok. Régen a naplóim hátuljában vezettem, milyen könyvet olvastam épp, és hogy mit szeretnék megvenni. Amióta viszont először a Facebook, aztán az Instagram fontos része lett a mindennapjainknak inkább elkezdtem ott gyűjteni egy mappában, hogy épp melyik könyvön vagyok túl. Először tényleg csak magamnak vezettem, aztán egyre többen mondták, hogy figyelemmel követik az albumot, és az sem mellékes, hogy ha a családom vagy barátaim könyvet akarnak venni nekem (ami nagy vállalás!), itt meg tudják nézni, mit nem kell már megvásárolni. :)

Hogyan kerültél közel a szépirodalomhoz?

Nyolcadikos lehettem, amikor Sára barátnőmmel elkezdtünk versenyt olvasni. A szüleitől szereztük meg a Márquez, Márai, Szabó Magda és Mario Vargas Llosa könyveket. Egyke gyerekként nőttem fel elvált szülőkkel, a legjobb partner mindig a könyv volt. Aztán kommunikáció szakra jártam a Pázmányra, nyomtatott sajtó szakirányra. Osztovits Ágnes tanított, és látta, hogy mindig regények vannak az asztalomon. Egyszer megkért, írjak az éppen aktuális könyvről, amit akkor olvastam. Elküldtem neki, és két hétre rá jött a nyomtatott Heti Válasszal, benne az írásommal. Később gyakornok voltam több szerkesztőségben, de nagyon hamar világos lett számomra, hogy a szerkesztőségi, újságírói lét nem nekem való.  Az olvasás élményét rontotta, hogy tudtam, időre olvasom, mindenre emlékeznem kell, jegyzeteltem, és már azon agyaltam, hogyan fogom átadni a könyvet az olvasóknak, ami általában soha nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

Fotó: Bartók Béla Boulevard

Merre indultál tovább?

Nyomtatott sajtó szakirányon szereztem diplomát, akkor, amikor a nyomtatott sajtó gyakorlatilag már félig megszűnt. A barátom a Hadikban dolgozott és egyik nap mesélte, hogy embert keresnek programszervezői munkára. Rögtön arra gondoltam: ha van álommunka, ez az! Szerencsére fel is vettek, de mivel a Hadikot üzemeltető cég 8 másik helyet is vitt, ez azt jelentette, hogy 9 helynek egyszerre kellett ellátnom a programszervezési feladatait. 3 hónap után jelezte a szervezetem, hogy ezt nem lehet csinálni. Felvettünk két kolléganőt és felosztottuk a helyeket. A Hadik, Szatyor, Púder maradt nálam, és amikor 2016-ban átalakítottuk a Hadikot, akkor a Púdertől is elköszöntem. Ezután kerültem a művészeti vezetői pozícióba.  

A neked való pályát megtaláltad és idővel egyre több fórumon kezdtél el működni. A Hadik mellett dolgozol a Zeitgeist Masterclass és a Margó Irodalmi Fesztivál kötelékében is.

A Zeitgeist egy teljesen független projekt, amit Fabrícius Gáborral és az ügynökségével, a Republic Group-pal csináltunk. Kezdetben Gábor a saját kreatívjainak indította egyfajta továbbképzésként, masterclassként, mely idővel több száz fős eseménnyé nőtte ki magát.   Az első alkalom a kreatív írás köré szerveződött, ekkor hívtak fel, hogy mondjak három kreatívan alkotó írót, mondván én otthon vagyok a témában. Le is szerveztem őket, majd felmerült a kérdés: na jó, de ki fog velük beszélgetni?! Ekkor kértek fel arra, vezessem én a beszélgetést, az egész így indult. Emlékszem, életemben nem izgultam még annyira. Závada Péter, Simon Márton és Parti Nagy Lajos voltak az első vendégek. Két év alatt elég sok eseményt csináltunk. Ez egy igazi szerelemprojekt, amire borzasztóan büszke vagyok.

Fotó: Zeitgeist Budapest

Mit tanultál ebből az időszakból?

A Zeitgeist folyamatában tanultam meg igazán dolgozni. Azt, hogy mennyire mélyen és alaposan fel kell készülni egy beszélgetőpartnerből vagy témából ahhoz, hogy olyan beszélgetést tudjak teremteni, ami valóban érdekes és nem csak a felszínt kapargatja.  Gáborral mindketten annyira szerettük a projektet, hogy egymást húztuk, egyre több és több információt gyűjtöttünk, mindennek utána akartunk járni. Gábor mindig egyre magasabbra rakta a lécet. Erre az alaposságra jelzett vissza a minap például Tompa Andrea, aki azt írta, jó kezekben, biztonságban érezte magát a Hadikos beszélgetés alatt.  Azt gondolom, nincs nagyobb dicséret ennél.  Megéri maximalistának lenni.

Ez volt a legértékesebb visszajelzés, amit valaha kaptál?

A legértékesebb visszajelzés nekem az, hogy a Hadikban már 4 éve dolgozom, ez azt jelenti, hogy bíznak bennem, azért pedig nagyon hálás vagyok, hogy szabad kezet kapok a munkám során. Nagy felelősség egy ekkora múltú irodalmi kávéház jelenkori arcát megrajzolni. (szerencsére szuper kollégáim is vannak persze!) Egyre több felkérést kapok a Hadikon kívül is, ez is jó visszajelzés. A legjobb viszont az, hogy időről időre visszahívnak dolgozni projektekbe, amilyen például a Margó. Mindennek a kulcsa talán abból fakad, hogy rettentő kíváncsi ember vagyok és mélységesen tisztelem az alkotó embereket. Ez az évek során sem változott egy kicsit sem.

Ez késztetett arra, hogy újra visszaülj az iskolapadba?

A Pázmányon csak BA-s diplomát szereztem, nem akartam kommunikációt hallgatni MA-n. Aztán elkezdtem dolgozni, viszont az utóbbi években egyre jobban izgatott, hogy újra tanulhassak. A MOME design- és művészet management szakára járok már egy éve. Érdekelt, milyen lehet felnőtt fejjel úgy tanulni intézményes keretek között, hogy már van tapasztalatom a szakmában. Tapasztalati úton dolgozom, nem nagyon van sorvezető vagy példa előttem, ezt segíti rendszerezni egy kicsit az egyetem. A szakdolgozatomat irodalommanagementből írom, melyet eddig nem nagyon kutattak a MOME-n. Simon Márton lesz az esettanulmányom, ősszel jön ki a verseskötete és már elkezdtük a közös munkát.

Egy újabb feladat, amit vállaltál.

Igen. Ilyenkor mindig rájövök, hogy minden, amit csinálok, tulajdonképpen főállás lehetne. Nem szeretnék elaprózódni, meg kell tanulnom néha nemet mondani. Ez egyelőre nagyon nehezen megy.

Amire mégsem tudtál nemet mondani, az a Margó Irodalmi Fesztivál. Hogyan jött a lehetőség, hogy csatlakozz a csapathoz?

Először arra kértek fel minket 2016-ban, hogy csináljunk egy Zeitgeistot a Margón belül. Akkor Palya Beával, Grecsó Krisztiánnal és Hajdu Szabolccsal beszélgettem. Tavaly ősszel a Zeitgeiston kívül már felkértek, hogy csináljam a fesztivál social media-ját. Amúgy ez a Zeitgeist rész volt az egyik kedvencem, különleges élmény volt a Viszkis rablóval, Peer Krisztiánnal és Pajor Tamással beszélgetni. Idén pedig a social median kívül elindítunk egy új sorozatot a Margó Extra címen, aminek a koncepciója, hogy nem író, de alkotó emberekkel beszélgetek irodalomról, fontos olvasmányélményekről. Így kerül képbe Oltai Kata, Veiszer Alinda, Mundruczó Kornél, Beck Zoli és Vecsei H. Miklós.

Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál

Milyen téren hozott új színt az életedbe az irodalmi fesztivál?

Lehetőséget adott, hogy új szerepekben próbáljam ki magam: például a Margó-díj átadóját vezettem, de Potozky László velem beszélgetett a könyvbemutatóján. Ez utóbbi egészen különleges élmény volt,  mert ezen alkalommal mutatja meg magát először a mű és beszél róla az alkotó. A másik fontos dolog, amit a Margónak köszönhetek azok az új és fontos barátságok, például Valuska Lacival.

Rengeteg beszélgetést vezettél, melyik a legkedvesebb emléked?

Mindig a legutolsó. Most éppen Tompa Andrea és Korniss Péter beszélgetése a Hadikban. Korniss a beszélgetés reggelén megkereste azokat a negatívokat, amit még soha nem látott a közönség, mert meg volt győződve róla, hogy Tompa arról a nőről mintázta az egyik karakterét, akit ő már egyszer lefotózott. És igaza lett! De tényleg nem fogom elfelejteni az első Zeitgeistot Závada Petivel, Simon Marcival és Parti Nagy Lajossal. Nagy élmény volt, ahogy Nemes Jeles László és Dragomán György gondolatai fonódtak össze az egyik alkalom során. Fontos volt számomra a beszélgetés Enyedi Ildikóval is, amikor arra kértük őt, meséljen a szereplők múltjáról, arról, amit nem láthattunk a filmben – és ő belement ebbe a játékba.  A szívem csücske mégis a „Fent és Lent” címet viselő alkalom volt, amikor a Viszkis, azaz Ambrus Attila, Peer Krisztián és Pajor Tamás volt vendégem. Emlékezetes volt, hiszen nem volt kérdéssorom.  Nem aludtam, napokig tépelődtem, vajon hogyan fogom közel hozni ezt a három markánsan eltérő történetet. Végül csak címszavakat írtam a papírra: halál, pénz, büntetés, szerelem, Isten. Teljesen más tudatállapotban voltam, azt hiszem, jól sikerült. Amikor Borbély Alexandrát hívtam a Hadikba az Oscar-díj kapcsán, arra kért, inkább a barátnőivel szerepeljen, így Trokán Nóri és Pálmai Anna volt vele a színpadon. Tisza Katával csináltunk egy live bejelentkezést a Margó kapcsán úgy, hogy 10 éve nem állt nyilvánosság elé, ezt mégis elvállalta. Nem tudom, melyikünk izgult jobban. Volt olyan is, hogy Kiss Tibi inkább dalban akart válaszolni egy kérdésemre, Lovasi fogta neki a mikrofont (meg is jegyezte, hogy még soha nem volt Kossuth-díjas mikrofonállványa…), közben Fluor instastoryt gyártott a produkcióról.

Fotó: Zeitgeist Budapest

Hogyan látod, mi a következő lépés? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Soha nem az motivált, hogy feljebb lépjek, hogy előbbre jussak a „ranglétrán”, nem vagyok karrierista. Nem azt élvezem a munkámban, hogy ott ülhetek a színpadon. A szervezés lelkesít, kitalálni azt, hogy kit, kivel, milyen téma mentén szólítok meg, amit én kurátori munkának nevezek. Idővel jó lenne, ha lenne egy kollégám, aki segít nekem ebben, de  ha minden így marad, akkor is boldog vagyok, hiszen mi mást kívánhat az ember, minthogy szereti, amit csinál és jó visszajelzéseket kap. Nem volt még nap, hogy úgy ébredtem volna, hogy nem vagyok lelkes vagy nem szívesen kezdem el a munkát. Ez veszélyes is, hiszen ha az embernek nincs pontos munkaideje, akkor mikor ér véget egy munkanap? És hogy mik a jövőbeli tervek? Foglalkoztat, hogy egy családot egyszer majd kézben tudjak tartani úgy, hogy emellett egyensúlyban maradhasson a szenvedélyem: az olvasás és a kulturális munkám.

AKTUÁLIS: